ANNA ÉS A SZALMA
A cseperedő lányok szeretete sem csökkent Buzsák iránt – sőt egy évvel ezelőtt Anna, a kisebbik lány beleszeretett egy eladó parasztházba. A szülők úgy döntöttek, segítik őt álmai megvalósításában. Így lett tulajdonosa a másfél hektáros telken álló, 100 éves Szalma-háznak. A friss diplomás, huszonéves lány nagy lelkesedéssel vetette bele magát a felújítási munkálatokba. A hosszúkás ház hagyományosan, több egymásból nyíló helyiségből áll, középtájon egy tágasabb verandával, mint helyi jellegzetességgel. Az előző tulajdonos körülbelül 25 évvel ezelőtt az utcafronti szoba mellé még egy szobát toldott, így a ház eredeti formája megváltozott. Ezt ellensúlyozandó, vendéglátónk a bejárat elé régi, szúette gerendákból tornácot építtetett, amire már tekerednek a lilaakác és a szőlő indái.
RÉGIVEL ÚJÍTVA
A házba belépve varázslatos kép tárul elénk. Egyik pillanatban úgy érezzük, mintha az időt visszaforgatva nagyszüleink házába csöppentünk volna, a másikban egy provence-i udvarház képe tárul elénk, aztán mintha Toscanában járnánk. A különös atmoszférát a rendkívüli ízléssel és hozzáértéssel összeválogatott, különböző korú és eredetű berendezési tárgyak harmonikus elegye adja. Itt semmi sem új, még a felújításhoz használt anyagok sem! A tornác, a konyha és a fürdő padlója például különféle mintákban lerakott bontott téglából készült; a szebb, monogramos darabok a két szobát melegítő kályha falát ékesítik. A cél a ház eredeti hangulatának visszaállítása volt, megőrizve mindent, ami értékes, de úgy, hogy a végeredmény egyszerű, használható, emberi környezet legyen.
A DÉZSA KIMARADT
A helyi mesterek önzetlen segítségével végzett felújítás során a ház alaprajzán nem kellett változtatni, csak egy-két funkció került máshová. Az egykori verandából lett a nappali – a gyönyörű, eredeti fekete-fehér mettlachiburkolat szerencsére jó állapotban volt, a hiányos részeket a kamrából felszedett darabokkal lehetett pótolni. A ház egészében meszeltek a falak. A régi vaskályhát már nem lehetett fűtésre használni, így az idevaló mesterember egyszerű, de szép kályhát épített, amely egyszerre három helyiséget is melegít. A ház egyetlen modern felszerelése a villanybojler, mert a fafűtéses melegvíz-tároló hengert már nem lehetett megmenteni. A fürdőbe Anna kád helyett eredetileg dézsát akart tenni, de nem fért volna el, így inkább maradt a műkőből épített zuhanyozónál. A konyha a ház hátsó felébe, egy rég nem használt helyiségbe került. Érdekessége a szintén műkőből öntött pult a mély mosogatóval, illetve a fal régi téglákból szeletelt, rusztikus burkolata.
GYŰJTÖGETŐSZENVEDÉLLYEL
Anna örökölte a régiségek szeretetét, így csakúgy mint szülei, ő is jártában-keltében összegyűjt mindent, ami mások számára már nem, de neki nagyon is értékes. Így került a konyhába például a szomszéd bácsi portáján rozsdásodó régi sparhelt is. A levendulaillatú ház kissé eklektikus berendezésének egy részét az előző tulajdonos hagyta ott, és sok darab származik a faluban élő ismerősöktől. Sok minden került ide a környékbeli vásárokról, vidéki régiségkereskedőktől, de még a család külföldi útjai során bejárt bolhapiacokról is. A fürdő ajtaján függő, toledói kerámiatáblácska jól megfér a restaurátor nagybácsitól kapott oroszlánfejjel, a keleti szőnyeggel és a buzsáki, hímzett asztalneművel. Épp ez a sokféleség adja a ház megkapó báját. Anna számára ez a ház maga a boldogság, és a helybeliek is értékelik, mert az elveszőben lévő hagyományok itt újra élnek. Mivel jelenleg még nem tudja minden idejét itt tölteni, ezért a házban szívesen fogad természetet kedvelő, a vidéki élet tiszta egyszerűségére vágyó vendégeket.