A 2008 tavaszi kiállítás az Antik Gyűjtemény egy régóta őrzött, eredetileg színesre festett terrakotta vázáját állítja középpontba. A csoportos jelenetet formázó edény vadkanra vadászó lovast ábrázol. Stílusa alapján a Kr.e. 325-250 közti időben készült, ábrázolása alapján feltehetően Görögország északi részén. Töredékessége ellenére (többek között hiányzik a lovas, a ló és a vadkan feje) a budapesti váza eredeti kompozíciója pontosan rekonstruálható, mert a vadászó lovas ábrázolásának a görög művészetben már a Kr.e. 5. században kialakult a kánonja. Ez olyan tartósan érvényes maradt, hogy egy nyolcszáz évvel későbbi, a Kr.u. 3. századból származó vadászati szakkönyv leírása pontosan megfelel a budapesti váza eredeti kompozíciójának: "a lovas vadász bal kezével tartsa a kantárt, amellyel a lovat irányítja; térdig érő tunicát viseljen, amelyet öv fog össze; nyakáról két oldalt hátrafelé lebegjen a köpenye, hogy két kezét szabadon hagyja kemény tevékenységéhez". Ezt csak azzal kell kiegészíteni, hogy a köpenyt nyakán csat fogja össze, felsőtestén bőrpáncélt és lábán vadászcsizmát visel. Arról pedig a fennmaradt ábrázolások, többnyire kő domborművek sora tanúskodik, hogy arca szembenéző ifjúé volt, felemelt jobb kezében pedig vadászgerelyt tartott.

A vadkanra vadászó ifjú ikonográfiai típusának mindenesetre több értelmezése lehetséges. Lehet az isten- és hérós-világ egy alakjának ábrázolása, vagy adott társadalmi környezetben az arisztokratikus embereszmény megjelenítése. Az egyedülálló plasztikus váza és a mellette bemutatott, hasonló jelenetet ábrázoló márvány dombormű esetében azonban alighanem másra kell gondolni. Mintegy száz évvel ezelőtt tárgyalta először tudományos munka azokat a szokásokat, rítusokat, amelyek az emberi élet egyik formájából a másikba való átmenetet, mint a születést, felnőtté válást, házasságot vagy halált kísérik. Az átmenetnek ezek a rítusai egy közösségből való kilépést különítenek el egy már megváltozott léthelyzetbe való belépéstől. Fő jellegzetességük a marginalizálódás, a közösségen átmenetileg kívül kerülés, amelyet gyakran különböző próbatételek kísérnek. Ókori írott forrásokból tudjuk, hogy ilyen volt a vadászat, Észak-Görögország erdős vidékein a vadkanvadászat is. Ortega jellemzi úgy a vadászatot, mint amelynek során ?megszabadulunk jelenlegi személyiségünktől?. Egy görög anekdotagyűjtemény tartotta fenn azt a szokást, hogy a makedón előkelők lakomáin csak az vehetett fekve részt, aki már ölt háló nélkül vadkant: a vadkanvadászat itt nyilvánvalóan az ifjakéból a felnőttek közösségébe való átlépés feltétele. A kiállított figurális edény lékythos volt, amely szokásos, nem figurális formájában a halottat kísérte utolsó útjára. Ez lehetett a rendeltetése az átmenet rítusának, a vadkanvadászatnak az ábrázolásával az Antik Gyűjtemény egyedülálló formájú vázájának is: olyan ifjú emlékét őrzi, aki az egyik létformából a másikba, az élők közösségéből a holtak számosabb közösségébe lépett át.