A pianínók nem öregszenek
El kell mondjam a házigazdámról, hogy kitűnő zeneszerző, remek ügyvéd és nagyon jó barát. E felsorolásból is kitetszik, hogy nem először járok Nagy Tibornál, csak eddig mással voltam elfoglalva. Például Ági asszony konyhai remekműveivel, vagy Tibor ünneplésével. Volt mit ünnepelni, hiszen a Kölyök című musicaljének hat bemutatója is volt határon innen és túl. Nemrégen pedig megjelent új szerzői cd-je Kikötők címmel.
Szerzeményeit van, aki „csurgatott méznek” nevezi, de olyan is akad, aki Tibort az utolsó romantikusként emeli magasba. Mindenesetre, ha még egyszer szerelmes leszek valaha, az csak az ő dalainak hatására következhet be. Drukkoljanak velem együtt, hogy a hatodik X után Tiborból sztár legyen, mert ettől helyreállhat a világbéke, legalábbis, ami a kiből, miért, mikor lesz sztár fejreállt egyensúlyát illeti.
Mivel mostani látogatásom másról szól, kénytelen vagyok abbahagyni a dúdolást. Elzárni magamban a romantikát, a „majdnem szerelem volt” hangulatát, hogy alaposan körülnézhessek abban a budai polgári otthonban, ahol ezek a nóták születtek. A lakás első ránézésre pont olyan, mint a többi, ahol előszoba, ebédlő, nappali, háló, erkély stb. található. Másodikra már nem annyira. Kezdjük az ebédlőnél, ahol két kép is felhívja magára a figyelmemet. Az egyik Juhász Sándor műve, aki a Száguldás, Porsche, Szerelem szövegírójaként is beírta nevét Tibor életébe, de ezzel a festménnyel örök pecsét került a barátságukra. A komódon egy meisseni fehér porcelán zenekar némán játssza Tibor számait, angyali hangzásukkal csak a delfi porcelánváza látványa vetekedhet. A kék-fehér színeiről híres porcelánvázában rózsák és liliomok illatoznak. Az ebédlőben akaratlanul is úgy ülök le, hogy szembekerüljek a másik képpel. Tudatalattimból előjön, hogy ezt a festményt már jónéhányszor megcsodáltam. Most aztán elérkezett az ő ideje, hogy megtudjak róla mindent: egy kubista stílusú kép, melyet Zalavári Sándor festett a móri pincesorról. Érdekessége, hogy ezt egy kvázi eltörött üvegen keresztül láttatja. Elmesélhetetlenül nagyszerű. A nappaliba lépve Tibor rögtön művészettörténészként, bútorügyi professzorként egy szekrényhez vezet. „Tulajdonképpen a gombhoz vettük a kabátot. Még előző 44 négyzetméteres lakásunkban laktunk, amikor ezt a tálalót OTP-részletre megvettük a bizományiban. Ez 1976-ban volt, és azért emlékszem ilyen kristálytisztán, mert a Postakocsi akkor lett az év dala, és a pénzügyi alapot ennek sikere képezte. A különleges darab a milleneumi időkből való, és valamikor a Budai Várat díszítette. Stílusa eklektikus, helyenként reneszánsz, de megtalálhatók rajta az alt-deutsch elemek is. A domborművek ónból készültek, és annyiban megőriztük eredeti funkcióját, hogy mi is itt tartjuk az italokat, a poharakat. Ám a nem látható részekben a kottáimat őrzöm.” Figyelmet érdemel a tetején lévő alt-muranói színes váza, mint családi örökség. A nappaliban egy kényelmes bőrgarnitúra, színe karamell. Az egész lakásra jellemzőek a latinos árnyalatok: a narancssárga, a mustár, a karamell, a barnás-sárgák. A parkettát is ilyen árnyalatú perzsaszőnyegek borítják. A kanapé fölött egy óriási hajós kép, posztimpresszionista stílusban. A falon két bronz szobor teljes szimmetriában és tisztes távolságban egymástól: a halászfiú és a halászlány. A dohányzóasztal „póklábú” és biedermeier stílusú, eredetileg magasabb volt, de vendéglátóink a maguk kényelméhez igazíttatták.
A Rösler pianínót Tibor az édesapjától kapta, így a legbecsesebb tárgy ebben a lakásban. Bár több évtizedes, mintha vadonatúj lenne. Úgy látszik, a pianínók nem öregszenek. Kezdek elfáradni a sok művészeti csodában, lassan úgy érzem magam, mintha egy élhető múzeumban lennék. A szalon-hálószoba részen az empire bútorok adtak egymásnak randevút. A könyvszekrény az 1790-es évekből, Kassáról való, abból az időből, amikor a bútorok összeeresztős technikával készültek. Tibor és Ági itt tartják csaknem kétezer kötetes könyvtárukat. Az egyik falon egy ismeretlen spanyol férfi portréja, melyet Tibor restauráltatott, keretet az Ecserin talált hozzá. Alatta egy szenzációs bútordarab, amelyet Napóleon hitveséről, Josephine-ről neveztek el. Funkcióját tekintve: szoba-fürdőszoba, ajtaja mögött lavór és két kancsó víz volt elrejtve. Egy másik sarokban áll az ovális szekrény, Ági ebben tartja ruháit. Körülötte mindenhol Napóleont idéző tárgyak: egy kép, egy sas és egy óra. A bécsi gobelin ülőgarnitúra láttán menten rájövök, hogy ez amolyan női szoba. A mályvaszínű bársonyfüggöny, az olvasólámpa púder rózsaszíne mindezt visszaigazolják. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de én minden múzeumi látogatás után kirontok a levegőre. Így tettem Tiboréknál is, kiléptem a teraszra, ahonnan a Halászbástya és a Budai Vár látképétől gyökerezett földbe a lábam.
Szerző: Bozsán Eta
|