Remek arány érzékkel tervezte meg az épületet. A valóságosan három szintből, az utcáról csupán a földszint látható. Ezt egy belső udvar kialakítása, „lemélyítése” tette lehetővé, mely azonban több feladatot is ellát. Védett, hangulatos, különleges atmoszférájú tér, teli növényekkel, fali mélyedésekkel, régi tárgyakkal. Helyet ad a pihenésnek és a hajnalig tartó vigaszságnak egyaránt. Szeretjük. Lépjünk be! Az előtérből vezet lépcső az emeletre, mely amolyan egyterű alkotó és vendégszoba. (Anyám „unokaszobának” hívja, bár ebben a percben ez még csak titkos és oly régi vágyának kifejeződése, de remélem, hamarosan megtelik tartalommal a szó…) A lépcső egyben elvezet a belső udvar szintjére, ahol a háztartási helyiség, a szauna és a pihenőszoba került kialakításra. Azt hiszem ez egy „háromhajós” ház. A főhajó a középső egység a nappalival, mely talán egyébként is a család központi helye. Kivéve, ha a konyhában téblábol mindenki, mint az oly gyakran előfordul. Balra található a háló-fürdő-gardrób szentháromsága, jobbra a konyha-étkező-kamra. Ennyit a térképészeti ismeretekről, de azért jó tudni, hogy ezek az egységek hasznosak és működnek. Gyakorlatilag az egész lakást, beleértve a fürdőt és a konyhát is, meleg, közép-mély tónusú hajópadló borítja. Különlegessége, hogy az eredetileg 15 cm vastag, majd nyolcvan éves keményfa tiplifákat Anyám szeleteltette fel hosszában, s így kerültek lefektetésre mint hajópadló. Jelen van, de nem uralkodik. Összeköt és befogad. A nappalit és az étkezőt jelzés szintű áttörés választja el. Azt öntöttvas kályha mögötti, kicsiny falszakasz rejti a kéményt és tartja az áttörés vastag fapolcait. Finom megoldás a térelválasztásra a polcok fölött látható két régi kovácsoltvas motívum, mely remek pandantja a kályhának. A nappali ablakformái talán szokatlannak tűnnek, bár napjaink építészete mind gyakrabban részesíti előnyben a hosszú, keskeny formát. Mostanában a hosszú, keskeny formák vagy állnak, vagy fekszenek sűrűn egymás mellett és fölött. Az ablakok egy íves falban sorakoznak, szám szerint heten, és fából készült spaletták csukódnak rájuk, ha a gazdájuk úgy kívánja. A bútorok többnyire társasági és kényelmi célokat szolgálnak, szekrénynek, tárolónak nyoma sincs. A tér ennek köszönhetően tágas és könnyed maradt. Nagyvonalú szabadság érzetét kelti. A konyhában szépen keveredik a mai nő igényessége nagymamáink süteményillatú tűzhelyének hangulatával. Megint a régi és az új. Ritka párosítás sötét padlóhoz sötét munkalapot és frontfelületet választani, mégis a csempe színével visszabillen az egyensúly. Azonos mélység, azonos karakter. Markáns. Térjünk vissza a lakás intim zónájába. A vertikális formák ezúttal is dominálnak. Ami az idei milánói kiállítás egyik fő üzenete volt – miszerint tegyük „szobássá” a fürdőt és a konyhát, nyissunk ki és olvasszunk össze bizonyos tereket – azt úgy tűnik, Anyám remekül megvalósította. A fürdőt vékony pengefalak választják el a hálótól, s a napfény kedvére táncol át közöttük, míg a padló szelíden köti össze a két teret. A gardróbnak köszönhetően a hálót sem zsúfolják ruhásszekrények. Bőven elfér a saját tervezésű, hatalmas ágy, mely fölött a falat saját készítésű, Schiele ihlette festmény díszíti. A fürdő, mint tudjuk, női terület. Azt hiszem, ez árad a róla készült képről is. Finom színek, lágy vonalak, világos bútorok és teljes harmónia. A kedvencem. Az apró, meleg zöld mozaik három helyen jelenik meg. A középre helyezett kád oldalán, a mosdónál és az épített tusolófülke falain. Nem is kívánkozik máshová. Öt ablak világítja meg a kis helyiséget, s a hatás nem marad el. A szépség jelen van. Milyen egyszerű. Egy emelettel lejjebb, a belsőudvar szintjén valósult meg a baráti társaság másik kedvelt helye. A földbe épült, vastag falak övezte helyiség a nyári nagy melegben is hűs marad. Mészkőből épült fala s az íves átjáró nyers, rusztikus hangulatot teremt. A barátok persze nem az íves átjáró miatt kedvelik. A kazettás üvegfal elé Anyám nagy gonddal és odafigyeléssel épített egy „medencét”. Miután elkészült az alapforma, s belül a két épített pad, felkerült az oldalára a díszítőmotívum és kezdődött a mozaikozás. Nagy munka volt, de megérte a fáradozást. Ha kint havas a táj, forró vízben ülünk és beszélgetünk, vagy kártyázunk, ha rekkenő hőség van, lehűtjük magunkat. Jó dolog, ellazít és összehozza az embereket. Szóval ilyet is lehet, ha a jakuzzi nem fér bele… Hogy is volt? Kezdetben vala a mosoly… A mosolyból azóta sok-sok nevetés lett, mert egy ilyen házban jó lakni. Anyám azóta másoknak is tervez, házat és kertet egyaránt és jó látni a munkáit. Ez a ház volt az első. Igényessége, tehetsége és merészsége olyan környezetet teremtett, melyben megférnek a különböző stílusok, a finom és durva anyagok, ahol jó egyedül és barátokkal is lenni, ahová jó hazamenni. Szerző: Weinber Anita; fotók: Darabos György