Erre a házra egy ingatlanokkal foglalkozó ismerősünk hívta fel a figyelmünket. A villa egy tüneményes házaspáré volt. Éreztük a házon, hogy szerelemből építtették, mindössze egy évig laktak itt, aztán családi okok miatt el kellett adni. Mi első látásra beleszerettünk. Nagyon tetszett a városhoz való közelsége, a pilisi hegyek látványa, valamint az elrendezése. Mindenben a mi ízlésünk volt. A pasztell színek, a telek és a ház formavilága lenyűgözött, úgyhogy semmihez sem nyúltunk, csupán beköltöztünk. Számomra elérhetetlen álom volt, hogy egyszer saját, önálló házam legyen. Valahogy hihetetlennek éreztem, hogy annyi pénzem lesz majd, amiből futja egy házra. Az első estén, amit itt töltöttünk, csak hullottak a könnyeim, hogy valóra vált egy réges-régi álmom.
Gyakran vannak nálunk nagy családi összejövetelek. Van három testvérem, összesen nyolc gyermekkel, úgyhogy hétvégeken egy tucat gyerek rohangál a kertben.

 Az ő kedvükért van a medence. Olyankor mindenki itt alszik nálunk, reggel megyek friss péksüteményért a boltba, aztán a teraszon reggelizünk, este pedig grillezünk a szabad ég alatt. Imádom ezeket a napokat, szinte fizikai fájdalmat jelent, ha be kell mennem a városba. Itt megadatik, hogy fantasztikus harmóniában dolgozzak. Elvonulok a kicsiny dolgozószobámba, bezárom magam mögött az ajtót, a gyerekeim pedig tiszteletben tartják ezt, és olyankor nem zavarnak. Mostanában egyre nagyobb igényem van az egyedüllétre, az alkotás magányára. Olyan ember vagyok, akinek a teljesség kell. Mind a munkámban, mind a magánéletemben. Az ember nem úszhatja meg, hogy saját magát megismerje, ez pedig egy hosszadalmas folyamat. Hála istennek, a teljesség mindenütt ott van az életemben. Ez az otthon és a benne lévő harmónia csodás társam abban, hogy napról napra éteri hangokat varázsoljak elő a fuvolámból.