Angyali üdvözlet a nappaliból Otthon - 2008. 04. 24.
„A barokk ülőgarnitúrára tavasszal vászonhuzat, az asztalra hófehér csipketerítő kerül” – meséli vendéglátónk, Scheffer Lívia. Olyan, mintha egy időszakos kiállításba csöppentünk volna. A falakon festmények, szobrok állnak a posztamenseken, még sincs múzeumi hangulat!
Megérkezni is szívmelengető a budai Kosztolányi Dezső térre: a Feneketlen-tóra néző, Bauhaus stílusú sarokházat zöld park veszi körül, a földszinten hangulatos üzletek. Száz évvel ezelőtt a bányató még az impozáns épület lábáig ért. – Éppen New-Yorkból tértem haza, kétszintes kis galériákat látogattam végig, izgalmas tereket láttam – mondja vendéglátónk. – Ekkor tudtam meg, hogy eladó ez a lakás. A saját kortárs galériám már 15 éve itt van, ez a lakás pedig éppen fölötte található, ami állandó jelenlétet jelent, de számomra a munka örömteli elfoglaltság. A legkedvesebb vevőim ismerik a lakásomat, többen beleszerettek a látványba és egy-egy alkotásba is.
Szárnyas szimmetria
Ahogy belépünk a lakásba, azonnal átlátunk mindent, mert szimmetrikus az alaprajz, és ettől olyan érzésünk támad, mintha a két szárny tükörképe lenne egymásnak. Valóban: az előszobából balra nyílik a konyha, jobbra a vendégszoba, a következő ajtó a női fürdőt rejti, túloldalon a férfifürdő, majd a tér közepén a nappali és a háló fonódik egymásba.
A tízszer tízes méretű lakás egyszerre nagyvonalú és intim. Ez pedig úgy lehetséges, hogy a szobák egybenyithatók, a többi helyiség viszont megbújik, oldalról csatlakozik. Maga a vadromantika, ahogy a vendégszoba franciaerkélye a belső kertre viszi a tekintetet. – Egy padot és egy szobrot is elhelyeztem ott, hogy gyönyörködhessünk benne, ha kinézünk – teszi hozzá Lívia. – Amikor este belépek a lakásba, a közelben lévő templom fényei világítanak. Ma sem tudok betelni a látvánnyal, és a lakással sem.
Amikor belekezdtem a felújításba, a lakást eredeti állapotába szerettem volna visszaállítani. Az ajtókat újrafestettük, a faparkettát felújíttattam, a régi kilincseket és az opálüvegeket rekonstruáltuk. Annyira izgatott a ház története, hogy még egy korabeli fotót is felkutattam, amit itt őrzök a szobám falán, és a lépcsőházba is kitettem a többi lakó nagy örömére – avat be a műhelytitkokba Lívia. Még a konyha eredeti kőlapjai is itt maradtak a századfordulóról, nem került rá divatos, modern burkolólap.
Művészet mindenütt
A lakás falain megszámlálhatatlanul sok a kép, az összhatás mégsem túlzsúfolt vagy vibráló, talán a fehér falaknak köszönhetően. A kortárs galéria tulajdonosa szüleinek köszönheti a művészet szeretetét: édesapja gitáron játszott, operába jártak, és látogatták a kor legnagyobb művészeit: Szőnyi Istvánt, Borsos Miklóst, Gorka Líviát. Az évtizedekig vegyészként dolgozó hölgy maga is gyűjteni kezdte a magyar képzőművészeti alkotásokat. – Az első képek egyike Szász Endrétől Az alkimisták volt, amely most éppen a rusztikus hangulatú konyhát díszíti.
– A bútoraim, a szőnyegeim ötven éve ugyanazok: családi örökség a barokk garnitúra, az íróasztal. A tárgyak, a szobrok, a festmények és a grafikák viszont folyamatosan változnak körülöttem. Izgalommal tölt el, ha egy új kép kerül hozzám, és egy számomra addig ismeretlen művésszel ismerkedhetem meg. Emiatt is szeretem annyira a kortárs művészetet.
Az immáron öt unokával büszkélkedő tulajdonos lakását sok-sok kedves családi fotó is díszíti. A fehér huzatok eredetileg a gyerekek miatt kerültek a bútorokra. – Aztán annyira megkedveltem ezt a hangulatot, hogy azóta minden tavasszal új ruhába bújik a lakás: ez a fehérség most is ugyanolyan szép és tiszta, mint karácsonykor a hó.
|