Cseresznye vaníliával
Franciaországban élt néhány évig a fiatal, kétgyerekes házaspár, akik hazatérve, olyan otthont teremtettek maguknak, amely láthatóan magán viseli a külföldön töltött idő nyomait. A kissé romantikus berendezés, a meleg színek, a virágos bútorhuzatok, az egyszerűen keretezett, virágos képek, a függönnyel nem takart ablakok, az egymás mellett álló régi, családi és az új bútorok, mind a párizsi lakások hangulatára emlékeztetnek.
A lakást a férj egymaga választotta, akinek a harminc éve elhanyagolt, rettenetesen lepusztult szobák, a sötét fürdő és konyha, a zegzugos alaprajz sem vette el a kedvét a vásárlástól, mert meglátta benne azt, amit éppen keresett: egy többgyerekes család számára jól lakható, napsütéses otthon lehetőségét.
Még kinn Párizsban, férj és feleség együtt kezdte nézegetni a lakberendezési lapokat, melyekből kiválasztották - és kivágták - a legkedvesebb képeket. A hozzájuk legközelebb álló színek, anyagok, hangulatok, lassan egységes enteriőrré alakultak, hiszen a „dossziéból” egyértelműen kiderült, mit is szeretnének. Nem akartak modern lakást, inkább a Laura Ashley képviselte, romantikus miliő bizonyult vonzónak mindkettőjük számára, és úgy gondolták, a meleg árnyalatok, a puha anyagok, a régi, vagy új, de egyszerű vonalú, minőségi bútorok jelenthetik majd leendő lakásuk leglényegesebb elemeit. A régi bútor itt szerencsére nem frissen vásárolt, drága, antik darabokat, hanem az inkább egyszerű, de családias hangulatú, környezetükbe belesimuló, sok mindent megélt berendezési tárgyakat jelenti.
|
|
|
|
|
|
Az átalakítás nagyrészt a három utcai szobán kívül zajlott. Az eredeti fürdő, a konyha, a kamra és a cselédszoba szűk falainak többségét lebontották, és a lakás alaphangulatát meghatározó, ragyogóan világos, ebédlővel összenyitott konyha, illetve pici belépő fogadja most a látogatót. De még kis gardróbnak is jutott hely, a cselédszoba pedig világos fürdővé alakult. A nappali tömör faajtóját üvegesre cserélték, hogy minél több fényt kapjon a konyha felől, és ugyancsak hasonló osztású, szélfogó üvegajtó készült a kis belépőhöz. A szobákhoz átgondolt színösszeállítást terveztek, hogy azok barátságos hangulatú, de különböző árnyalatúak legyenek.
- Tulajdonképpen lassan állt össze, inkább csak fokozatosan alakult ki az a berendezés, amilyenre vágytunk - meséli a feleség. - Mi úgy költöztünk Párizsba, hogy nem volt saját lakásunk, csak béreltünk egyet. Mikor hazajöttünk, és végre saját otthonunk lett, akkor összeszedtük a családból örökölt bútorokat, és néhány új darabbal egészítettük ki őket. Egyedül a konyhát terveztük meg alaposan, mert a szabálytalan alaprajz eléggé megnehezítette a beépítést. Azt tudtuk, hogy a cseresznyefa jellegzetes árnyalata és a halvány vanília adja majd az alapszíneket, és már a fiókok fogantyúit is kiválasztottuk, miközben azon törtük a fejünket, hogyan lehetne a szűk sarkot kihasználni. Végül az asztalos javasolta megoldás mellett döntöttünk, aki a pultba vágott ívvel tette hozzáférhetővé a szögletet.
|
|
|
|
|
|
|
|
| - Rengeteg dolog hiányzik még, és persze kompromisszumot kellett kötnünk, mert a pénzünk sajnos, nem volt elég. Így a csináltatott, üvegajtós könyvszekrény helyett egyszerű polcokat vettünk, és bár már lassan kinőjük a lakást, még nem hozattuk rendbe a fotelokat, hiányzanak a képek, a tükrök, és még mennyi minden…
- A Párizsban töltött évek nem változtatták meg az ízlésünket - válaszolja a franciaországi hatásokat firtató kérdésemre a feleség -, mindig is idegenkedtünk a németes hatású, egyforma huzatokkal, függönyökkel egységesített lakásoktól. De természetesen a kinti árukínálat, és persze az ismerősök otthonai, ahol megfordultunk, mind hozzátett valamit ahhoz, hogy „megtaláljuk önmagunkat”, és olyan környezetben élhessünk, amilyen valóban hozzánk való. Szerző: Lukovits Judit; fotók: Darabos György
|