A hazatelepüléshez gyerekkorának színhelyét, az egykori erdélyi kúriát idéző, régi építésű házat keresett - és talált az 1811-ben épült, s a közelmúltban felújított műemlékházban.

- Már az épület utcai látványa is megnyerő volt, s amikor beléptem a méteres falakon nyugvó kapualjba és lépcsőházba, meglátva a csöppnyi udvart elfoglaló, épen maradt velencei kertet, tudtam, éreztem, hogy hazaérkeztem - emlékezik a grófnő. - A szerencsés véletlennek köszönhetően az általam kiszemelt, 95 négyzetméteres lakás mellett hamarosan a közvetlen szomszédságában lévő, 105 négyzetméteres lakás is új gazdát keresett - és talált személyemben. A két lakást összenyitva végül is 200 négyzetméteres otthonom lett.

- És nem is akármilyen! - vetem közbe. - Nem csupán a két lakás szerencsés elhelyezése, lévén, hogy az egyik a kertre, a másik az utcafrontra néz, hanem a bravúros belsőépítészeti megoldások és a berendezés kifinomult eleganciája teszi igazán különlegessé.

- Minthogy először a 95 négyzetméteres, utcafronti lakást vettem meg, alakítottam át és rendeztem be a legszükségesebb funkciójú helyiségekkel, azaz hálóval, ebédlővel, amely egyúttal a nappali is, valamint fürdőszobával és egy parányi konyhával, ezután a 105 négyzetméteres alapterülettel, már kedvemre „játszhattam”. Az összekapcsolást követően a két lakásból létrejött új L-alakú lett, amelynek a hatalmas ablakokkal a kertre néző oldalán fülkésített folyosót vezettem végig.

Ez a mintegy tízméternyi folyosó köti össze a két egybenyitott lakást, mert mint látható, az ebédlőtől indul, és a szalonba torkollik. Az ívelt átjárók a mintegy négy méteres belmagasságú folyosót osztva az erdélyi kúriák világát idézik. Az átjáró két végén egy-egy óriási tükörfelületet helyeztem el, amely megsokszorozza az íves átjárók látványát, mintha az tovább is folytatódna. A kertre néző lakrészben alakítottam ki a csöppnyi dolgozót, a tükörcsempével borított, fülkésített fürdőszobát, a szalonból nyíló szobában pedig a hálót rendeztem be.

- Akár önálló lakásként is funkcionálhat az újabb lakrész, amelyet mintha nagyobb kedvvel alakított és rendezett volna be, mint az utcafronton lévőt.

- Kétségtelen, hogy a kertre néző lakrészt jobban kedvelem, hiszen amellett, hogy jóval csöndesebb, délkeleti tájolása miatt sokkal több természetes fényhez is jut, mint az utcafronton lévő. Olyannyira, hogy a fényjárta terekben szinte megelevenednek a színek és a formák. Ám mindkét lakrészben van egy-egy kedvencem, az utcafronton lévőben az ebédlő, a másikban pedig a szalon. Ez a két helyiség nagyvonalú méreteivel idézi ugyanis leginkább gyerekkorom helyszínét, a kastélyok tereit, hangulatát.

- Az ebédlő lazacos árnyalatú falait szinte összefogják a fehér dongaboltozat és a kiegészítő ornamentikák. Izgalmas, ahogyan ez a barokkos szín az átjárókon keresztül haladva egyre szelídül.

- Úgy vélem, a szalon visszafogottabb színvilága jobban hagyja érvényesülni a nagyrészt családi hagyatékból származó festményeket és a különböző stílust képviselő bútorokat. Itt helyeztem el többek között ugyanis a nagyméretű, barokk tükröt, a kandallót, az Erdélyből származó reneszánsz karosszékeket és a velencei reneszánsz ülőkét. A mennyezet is egyszerűbb itt, hogy ne konkuráljon a hatágú, koronás csillárral és annak diszkrét kristálydíszeivel. A szalonból nyíló, kényelmes méretű hálószoba berendezését alapvetően a praktikum diktálta, így a mai keletű franciaágy mellett csak egyetlen régi bútor, a női íróasztal és a hozzávaló szék kapott helyet.

- A bútorkárpitok mellett láthatóan a függönyöket is nagy gonddal választották ki és készítették el.

- A lakástextíliák nagy részét, beleértve a függönyöket is, a Rubelli kollekciójából válogattam. Ebben remek partnernek bizonyult Udvardy Anita függönykészítő, aki jó ízlésével és lelkiismeretes munkájával nagyban hozzájárult a lakás elegáns hangulatának megteremtéséhez. Összegzésként elmondhatom, hogy igyekeztem olyan környezetet teremteni ezen a 200 négyzetméteren, ahol a jelenbe ágyazva a múlt is tetten érhető, de nem szokványosan.

Szöveg: CZEGLÉDI CECÍLIA; fotók: DARABOS GYÖRGY